Köszöntő

Tisztelt Érdeklődő, Vizsgára jelentkező!

 

Üdvözöljük a Katonai Vizsgaközpont honlapján! 

 

A Katonai Vizsgaközpont 2013. szeptember 1-én kezdte meg feladatainak végrehajtását a működését meghatározó jogszabályi feltételek kialakítását követően. Szervezetünk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar funkcionális szervezeti egységeként, a kar dékánjának felügyeletével működik.

  1. Feladatunk az önkéntes jelentkezésen alapuló minősítő, valamint a kötelezettség alapján végrehajtásra kerülő fokozati vizsgák szervezése, felügyelete és a vizsgáztatás lebonyolítása az alábbi tevékenységek végrehajtásával:
    1. a teljesítmény alapú előmeneteli rendhez szükséges minősítő, valamint a horizontális karriert biztosító fokozati vizsgarendszer felügyelete és működtetése;
    2. a különböző állománykategóriákkal szemben megfogalmazott általános katonai követelményeknek megfelelő, egyéni felkészülést lehetővé tevő oktatócsomagok kidolgozásának tervezése és koordinálása, valamint a vizsgákra való felkészülést segítő távoktatási rendszer kialakításának és működtetésének koordinálása, együttműködve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar intézeteivel a HVK Személyzeti Csoportfőnökséggel és a HVK Kiképzési és Oktatási Csoportfönökséggel.
  1. Alaptevékenységünkhöz tartozik továbbá az ILIAS távoktatási rendszer igénybevételével:
  1. a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási egységei által igényelt vizsgák végrehajtása;
  2. a Magyar Honvédség katonai szervezetei részéről érkező felkérések alapján vizsgáztatás előkészítésében való közreműködés, a vizsgák lebonyolítása.

 

A minősítő és fokozati vizsgák végrehajtásának tapasztalatai alapján folyamatosan történik a tananyagok fejlesztése, valamint az alakulatoknál kijelölt vizsgahelyszínek informatikai infrastruktúrájának fejlesztése is prioritásaink között szerepel.

Partnereinknek köszönjük az elmúlt évi munkát, idén is hasonlóan intenzív és sikeres együttmüködésre számítunk!

Az érintetteknek a vizsgákhoz eredményes felkészülést és sok sikert kívánunk!

A vizsgákkal kapcsolatban kérjük, hogy tájékozódjon honlapunkon, kérdéseivel forduljon munkatársainkhoz bizalommal.

 



Legfontosabb tudnivalók:

További tudnivalók: